Voltam olyan peches, hogy mikor elmentem a CAC-be felvenni az ajándékomat kiderült, hogy hoppá csak az enyémet nem égették ki előző éjjel és ma este van az ajándékozás majdnem 100 ember előtt. Elmentem munka délután a tópartra olyan kavicsot keresni a vízben, amit átfúrhatnék és bőrszíjra fűzhetnék nyakláncnak. Utána a Nature épületébe küldtek, hogy ott találok fúrót. Ott egy csaj segített is nekem. Azt mondta lehet, hogy nem lehet átfúrni ha túl kemény, de próbáljuk meg. Sikerült a 2 vanília színűből nyakláncot csinálnom, yeah, így legalább csak feleakkorát fogok égni este. Este a Cribben szólt az egyik csaj, hogy klésőbb 11-kor lesz egy kis összejövetel az éjfélkor kezdődő ajándékozás előtt nekünk Cribeseknek. Ilyen csoportos karácsonyozás. Minden 2. emberen valami kötött karácsonyi cucc volt, csináltak italt pezsgő és narancsitalból, és ettünk nyári szalámit sajttal xD vicces volt :D iszogattunk meg hallgattuk Esztivel ahogy a többiek beszélgetnek. Mi nem sokat beszéltünk, de már annak is örülök, hogy meg lettünk hívva. Utána lementünk a Kid's camp-be, ami a Crib földszintje, más néven az óvoda v. gyerekmegőrző. Hozattak mind a kb 90 embernek pizzát meg coca colát, mindenki hozta a letakart saját készítésű ajéndékát és leültünk egy hatalmas körbe. Éjjel fél 2ig tartott az ajándékozás. Mondták a csajok, hogy nagyokat fogunk nézni, de még annál is nagyobbakat ámultunk. Mindenki hihetetlen komolyan vette és gyönyörű ajándékokat készítettek. Fúrtak, faragtak, égettek, festettek, üvegeztek, varrtak, minden. Készült például gitár, akvárium, kézzel varrt kék-sárga polár takaró rávartt michigania emblémával és a tó rajzával, evező. Egy csaj leültette a másik csajt egy székre és egy saját számot énekelt neki amihez gitározott. A dal a táborról szólt, az itteni barátságokról és az itteni nyárról. Hogy ez egy külön család és olyan erős barátságok alakulnak ki, hogy azt más nem is érheti, csak aki itt tölti a nyarat. Csodálatos volt, én sírtam volna :) Engem Zsani húzott és nagyon jól titkolta, mert meglepődtem. Egy kiégetett kis kerámia dobozt kaptam, benne 3 kővel külön jelentésekkel, 1 pár saját készítésű üvegfülbevalóval és zöld madzagkarkötővel, amilyen már sok international-ösnek volt, csak nekem nem. Nagyon tetszett, meg is ölelgettem Zsanit. Eszti meg teljesen adrenalinba pörgött a takarótól :D
A CIG ajándékom:
Még az ajándékozás előtt a vacsinál a lengyelekkel kajáltunk Zsanival és voltunk olyan mázlisták, hogy Kasa elhívott hajózni. Nem tudtuk mivel meg hogy, de persze benne voltunk. Először majdnem nem mentünk, mert hatalmas viharfelhők gyülekeztek, de mégis. A stégen egy fullos, 9 üléses motorcsónakba szálltunk be, utána pedig ezerrel hasítottunk keresztbe a tavon. Zsanival a far részben ültünk és csak vigyorogtunk ezerrel, ahogy süvített a szembeszél. Egyszercsak éles hajtűkanyar következett, Lukasz mókázott a kormányzással, onnantól kapaszkodtunk is :D Olyan volt, mint egy hullámvasút, az adrenalin az egekben, mi pedig olyan szabadnak éreztük magunkat, mint még soha. Felejthetetlen élmény. Azt hiszem az a pár perc volt a nyár eddigi csúcspontja. Az ilyen pillanatokért érdemes élni. A repesztés után a tó közepén leállítottuk a motort, Marta, Kasa és Lukasz pedig bementek a vízbe. Kérleltek, hogy mi is menjünk be, akár ruhában is (de mivel mi csak ebédelni készültünk, nem fürdéshez), de nem akartunk vizes ruhában végigmászni a táboron :D Mi addig Zsanival fotókat készítettünk, elvoltunk. Utána egy másik motorcsónakról átmászott hozzánk egy srác, aki a csónak tulajdonosa egyébként. Ő is jó arc volt. Így ültünk a csónakban és néztük a naplementét. Az ég felhős volt, a Nap felől a sárga minden árnyalata és ahogy megvilágította a felhőket… a másik oldalon pedig a koromfekete, szürke, ijesztő viharfelhők, amik mint a paplan terültek el felettünk, a víz pedig zöld színűnek tűnt. Ahh, lehet hogy most mosolyogtok azon ahogy leírom, de annak ellenére, hogy lehetetlen visszaadni a látványt, próbálom átadni az érzést. Ha tehettem volna megállítottam volna az időt, mondjuk egy gombnyomással, és ottmaradtam volna :) Ilyen pillanat nem lesz több az életben, ilyen békés, gyönyörű, nyugodt. Vagyis nem tudom mi tudná überelni. Próbáltam elraktározni az emlékeim közé, mert ezt egy fotó sem adhatja vissza, photoshop se varázsol ilyet. Szóval ahh, értitek :D
Most pedig jön a negatív élmény. Tegnap lestresszelődtem. Igencsak. A kedves kisfőnöknő, akit ezentúl nevezzünk csak r*bancnak vagy hülye p*csának, beszólt. Eddig békességben éltünk egymás mellett az ökoszisztémában, másfél hónapja nem stresszeltem semmin, sosem voltam még ilyen nyugodt, erre ő jött és nyugodtságom kék tavába laza lendülettel bepasszolt egy sziklát. Hogy költőien fogalmazzak :D Előzmény, hogy értsétek a későbbieket. A kajaidőnk 15 perc és ha letelt mennünk kell vissza dolgozni. Nos a Mongo Barban kajáltam, ami annyi, hogy serpenyőn összesütik neked a nyers gombát meg zöldséget blabla. Ez minimum 5 perc, így maradt 10 percem betolni a kész kaját. Ebbe a 10 perbe már nem fért bele a desszert, de már elküldtek minket dolgozni, hogy letelt az idő. Mivel kis torkos voltam és nem voltam hajlandó kihagyni azt az 1 kocka sütit, a kajabeszedő ablak előtti kis fal mögé álltam be turbógyorsan bedobni a sütit, hogy a banya ne lásson meg. Ott állok gyorsan eszem a sütit, erre jön és lekezd pampogni, hogy letelt a kajaidő és húzzak dolgozni. Szóval a mellettem lévő kukába kellett dobni az utolsó 2 falatot és csak nyomta. OK. Ez az előzmény. Tegnap megint csak ebédnél ülünk. A hosztok már elmentek dolgozni, már csak mi mosogatósok ültünk ott. Épp mondtam a többieknek, hogy vissza kéne mennünk, mert mindjárt jön a banya, a szokásos szöveggel, ami az, hogy mi egy család vagyunk és az a szabály, ha a csapat egyik fele feláll és elmegy dolgozni, akkor nekünk is ugyanezt kell tennünk. Hát ahogy mondtam ezt a többieknek és toltam be a székem, jött is és lökte a rizsát. Közben végig rám nézett, mintha nekem mondaná én pedig csodálkozva megkérdeztem tőle, hogy egyébként miért rám néz és nekem mondja, és már nem az első alkalommal. Erre a válasz: Mert te szoktál itt ülni és te vagy az, aki a fal mögé elbújva szokott kajálni. Hát én ezen olyan szinten felcsesztem az agyam, olyan szitokáradat indult el a fejemben, hogy 2 órán nem bírtam lenyugodni.
Másnap a fiúkkal volt egy kis összetűzésem a dish roomban. Másfél hónapja csak gyűlt bennem és most nem bírtam tovább; megmondtam Dawidnak és Antonnak, hogy rohadt lassan dolgoznak és miért van ez. Erre Dawid odahozta nekem a tepsit, hogy a rásült sajtot hosszabb idő ledörzsölni. Mondtam neki, hogy nem csak a mai napról beszélek, máskor is lassúak és különben is csak én vagyok az első ember aki a szemébe mondja. És plusz mutattam neki, hogy hogyan dolgozott mielőtt szóltam: könyökölve, félig a mosogatón feküdve csigatempóval simogatta a tepsit. Erre nem mondott semmit, visszament folytatni, de onnantól éreztem, hogy belehúztak, mert már nem álltam arra várva, hogy mikor jön ki a mosogatógépből a cucc, amit elmostak. Mikor végeztek és én még a tiszta edényeket pakoltam Luboval odajött hozzám és lenéző undor fejjel megkérdezte, hogy na most nézzem meg, melyikünk volt a lassabb? Hát én erre csak elkezdtem röhögni, annyira gyerekes volt. Pedig pár évvel idősebb tőlem. Még jó, hogy mindig a szortírozó ember végez utoljára, logikus :D És dühből mindenki tud keményen dolgozni, most dobjam magam hanyatt xD
Utána nem is nagyon szóltunk egymáshoz, de szerencsére már minden oké, sőt tegnap este úgy alakult, hogy dumáltunk a többiekkel este, hogy hova menjünk, mit csináljunk, erre Esztivel spontán mondtuk a többieknek, hogy jöjjenek át hozzánk a Cribbe. Fél óra múlva már tömeg volt a szobánkban. A szokásos esti összeülés a szokásos emberekkel a villageből hozzánk került át. 4 nemzetiség, 10 ember, 2 ágyon. Dawid hozott italt, volt zene, dumáltunk, aztán 11 körül lementünk a beac-re, mert a mi feka pékünknek a konyháról az volt a CIG ajándéka az egyik amcsi csaj számára, hogy hawaii bulit csinált neki a parton, hawaii kajákkal és díszítéssel. Nem sok ember volt lent, de annál nagyobb volt a hangulat, készültek fényképek.
Ma pedig 6-ra mentem dolgozni, 3-kor végeztem Gáborral, és elmentünk kajakozni 2 egyszemélyessel az öbölbe, úsztunk és összeismerkedtünk egy amerikai házaspárral a vízben. Hiába, kiváncsiak voltak, hogy milyen nyelvet beszélünk :D A kajak kajakra leszívta a maradék energiámat is, és már vagy 3 napja csak 5-6 órát alszok, örvendjetek hogy be bírtam fejezni ezt a bejegyzést. Hozzáteszem már vagy 4-5 napja írom, de sosem jutottam a végére. Vagy közbejön valami, vagy el se jutok a netig, vagy eljutok de csak arra van erőm hogy átfussam a facebookot és az e-mailjeimet. Tudom, hogy a képek már régóta feltöltés alatt vannak, arra is sor kerül…egyszer :D Van már jó pár. Eddig az volt a baj, hogy nincs, most meg túl sok van.
Jaj jaj, csütörtökön munka után megyünk a Niagarához!!! Juhuuu :D El se hiszem. Kocsit fogunk bérelni, 700 km oda az út. Éjjel oda is érünk, lesz ott egy egész napunk pénteken (ami a day off-unk) és szombat délelőtt a munkára vissza is érünk. Ahh, Torontó is szóba került, talán oda is eljutok *-*
