Ahoj!
2012 júniusa van és én újra az Egyesült Államokban vagyok. Utoljára 9 hónapja irtam ide és mivel sok ember érdeklődött a blog iránt, igyekszem eleget tenni a kéréseknek és folytatni a tavalyi szokásomat. Az utóbbi 3 hetem iszonyatosan zsúfolt volt, vizsgák, utazás előtti intéznivalók és találkozók váltották egymást és azt sem tudtam hol áll a fejem (kicsit pánikoltam is :D), de mióta itt vagyok az összes kétség elillant, tudom hogy jól döntöttem. Az utazás nagyon hosszú volt és csütörtök éjjel (nektek péntek hajnalban) halál fáradtan, de épségben megérkeztünk a táborba Esztivel. Sok új ember van és eddig mindenki tök jófej :)
Péntek reggel 8.25-kor indult a gépem Budapestről Londonba. Előző nap online becsekkoltam, igy a reptéren már nem kellett ehhez is külön sorba állni, csak fel kellett adni a csomagunkat (19 kg-s bőrönd yeah). Hatalmas tömegre készültünk a reptéren, de 6-kor szinte teljesen üres volt…ami nem is volt akkora baj. Legalább Eszti meg én is együtt lehettünk még a családdal, a búcsúzkodás után pedig elindultunk az ellenőrzésekre. Vicces módon itt kevesebb, mint 5 perc alatt végeztünk. Utána elindultunk megkeresni a beszálló kaput és közben annyira beszélgettünk, hogy „eltévedtünk” a reptéren, jól kezdődik az út :D A londoni gépen 3x3 szék volt egy sorban és ablak mellett ültem jobb oldalt. Kicsit paráztam, hogy rosszul leszek a felszállástól, aztán végül Eszti nem érezte magát jól, pedig ő imádja a hullámvasút érzést felszállásnál. 2 és fél óra volt az út.
Londonban leszállva megint csak át kellett haladni pár ellenőrző ponton. Volt egy indiai aki az American Airlines-os utasokat terelte egy helyre. Elővettük az iratainkat, sorba álltunk és egy indiai nőhöz kellett odamenni. Kérdéseket tett fel, mint a bevándorlásinál szokás: honnan jövök, mit csinálok Magyarországon, mit tanulok, mit fogok az USA-ban csinálni, jól fizet-e a munkám :D Hát ööö mondtam, hogy hát mondhatjuk. Diák kereset. Aztán Esztitől ilyet kérdezett, hogy magának pakolta-e be a bőröndjét, szegény meg visszakérdezett, hogy jól értette-e :D Aztán pár méterrel arrébb a becsekkolós pultnál egy fekete nő hivott magához, odaadtam a papirjaimat. Megkérdezte hova megyek. Én meg kis naivan mondom neki, hogy Amerikába. Azt mondja mosolyogva: igen tudom. Mondom Michigan-be. Még jobban vigyorog és megkérdezi, hogy Chicago? Én meg ja igen, bocsánat, bekavarodtam :D Nem gáz, szóval igen Chicagoba megy a gépem. Az előző kukacoskodó nő után nem számitottam ilyen felszines kérdésekre :D
Ezután megint végigmentünk pár folyosón és megint kilyukadtunk egy ellenőrzésen, ezúttal átvillágitás volt. Itt megint laptopot külön tálcára, fémet le, táskát szalagra fel, folyadékokat külön tasakba. Utána összeszedtünk a cuccainkat, hogy kicsit arrébb összepakolunk, erre megállit egy indiai, hogy a gépemet tegyem egy tálcára. Hát mondom nem tudom mit akar, de jó. Valami párnás végű pálcával körbesimizte a gépem, aztán tovább engedett :) Ezzel végeztünk is és kilyukadtunk a reptér duty free shop részében. Hatalmas területen mindenféle üzletek: parfümériák, ruházati boltok, kajáldák, kávézók, középen hatalmas váróterem, mindenhol táblázatok mutatják honnan, mikor és hova indulnak a járatok. Az egész olyan, mint egy hatalmas hangyaboly, egy kis város a reptéren belül. Ez a Heathrow reptér nem kispályás. Egy csomó ideig vártuk, hogy végre kiirják a chicagoi gép kapuszámát, aztán végül 20 perces késéssel kiirták. Magánál a kapunál még egy csomót vártunk, aztán a bemondóba esedeztek a késésért. Végre sikerült feljutni a gépre, megtaláltuk a helyünket: a gép utolsó előtti sora középen. Ez hagyján, de mindkét oldalunkon a wc volt, a hátunk mögött meg a konyha. Az én TV monitorom fekete-fehér volt először, a másik érintkezési hibás. Mikor megláttuk hol fogjuk a következő 8 órát eltölteni és mivel ezt a főnökünk foglalta, mindketten csak annyit mondtunk, hogy kösz Jeff :D Aztán végül jól sült el, mert a hátunk mögötti utolsó üléseken nem ült senki, csak a légiutaskisérők tették oda a cuccaikat, igy csumára hátradönthettünk a székeinket, ezért teljesen megbocsátottuk a helyfoglalást :D A stewardessek mind pasik voltak és azon belül is a legviccesebb figurák. Kis poéngyárosok; mindig olyan hangokat adtak ki, olyanokat kuncogtak meg nevettek a hátunk mögött a konyhán, hogy mi meg rajtuk röhögtünk :D Az út aránylag hamar eltelt, közben megállapitottuk, hogy a Lufthansa magasan veri az American Airlines-t felszereltség és szolgáltatás terén.
Kis késéssel érkeztünk Chicagoba, ahol az útitervünk szerint több, mint 4 óránk lett volna az átszállásig. Az első útja mindenkinek a vámhoz és bevándorlásihoz vezet. Ehhez 2 formanyomtatványt kellett kitölteni, amit a gépen is megcsinálhattunk volna, de elfogyott a papír, szóval félreálltunk és ott csináltuk meg. Beálltunk a kanyargó sorba és elkezdődött a para. Az utunk mondhatni legnehezebb része, ahol várhatóan a legnehezebb átjutni, a legtöbbet kérdezik és akár ki is tehetnek az országból. Egy feketebőrű tiszthez jutottunk Esztivel, aki meglepő módon nem kérdezett semmit, csak ellenőrizte a vizumunkat, adatainkat, levette az ujjlenyomatokat meg lefényképezett. Ja és egyetlen laza mozdulattal tépte kis az útlevelem hátuljába tűzött boritékot, amiben a munkavállalási papirom van. Csak úgy kipattant a szemem :D de legalább végre hivatalosan is Amerikába értünk! Itt fel kellett vennünk a bőröndünket és megkeresni hogy jutunk el a következő járatig. Itt kicsit kóvályogtunk, hullafáradtak voltunk és nem találtuk merre kéne menni, meg csekkolni akartuk valami kiiráson, hogy valóban át kell-e mennünk a másik terminálra vonattal. Végül csak az otthon kinyomtatott papirra irt terminál adatra támaszkodva átvonatoztunk a 3-asra. Itt végigsétáltunk, hogy vajon melyik kilométeres sorba álljunk be, aztán inkább megkérdeztünk egy ott dolgozót. Mivel a matrica rajta volt a bőröndünkön és ezáltal már be volt csekkolva, csak a futószalagos bácsihoz kellett odamenni és 2 perc múlva mehettünk is átvilágitásra. Itt rohadt hosszú sor volt, meg rohadt nyűgösek is voltunk. Először az útlevelünket ellenőrizték megint a beszállókártyánkkal együtt. Egy fekete nő csinálta és mikor lerakta az asztalra a beszállókártyámat rögtön rá akartam tenyerelni, hogy elveszem, de csak ott volt a vonalkód olvasó :D Aranyosan mosolyogva azt mondta ne aggódjak, mindenki ezt csinálja :D Itt már elkezdhettük levenni a cipőnket, övünket, laptopot ki a táskából az átvilágitáshoz és itt is gond nélkül túljutottunk. Megkerestünk a kapunkat és végre leülthettünk nyugiba. Maradt durván másfél óra beszállásig. Ennyit a 4 és fél órás átszállási időről. Már ott ültünk kb 1 órája, mikor Eszti mondja, hogy mi van ha másik kapuhoz rakták át a járatunkat? Mondom nem hiszem, de ott van 2 méterre a kijelző nézd meg. Ránéz, azt mondja tényleg máshonnan megy a gépünk :D pfff… szóval átbattyogtunk a másikhoz. A Travese City-s gép olyan pici volt, hogy a bal oldalon csak 1 ülés volt, a jobbon meg 2. Mint a filmekben mikor a kicsi mexikói gép pár utassal száll fel és csirkét meg kecskét is szállitanak rajta :D bocs ezt muszáj volt :D A stewardess csaj egy tök mosolygós pufi csaj volt, és 1 mondatom után rávágta, hogy birja az akcentusomat :D tök jó xD
Végül időben érkeztünk meg Traverse City-be, ahol Jen, Lubo és Zsani vártak ránk. Itt már kb 30 órája nem aludhattam, szóval a másfél órás úton a táborig a hátsó ülésen el-elaludtam és bólogattam, mint valami hülye. Éjfélre megérkeztünk a táborba, elfoglaltuk a tavalyi szobánkat és mivel a holtponton túlestünk még másfél óráig dumáltunk Zsaniékkal. Aludtunk kb 5 órát és mentünk 8-ra reggelizni. Találkoztunk pár új emberrel, aztán beugrottunk netezni az Ed Centerbe. Zsaniék elmentek futni én meg lógtam az egyik új csajjal, aztán még több újjal. A porch-on ültem körbe a magyarokkal és dumáltunk a táborról. A lengyelek egy része még nem érkezett meg, meg volt valami probléma és lekésték a gépet és Chicagoban ragadtak, mint mi tavaly. Délután Jeff tartott családi találkozót nekünk az ebédlőben. Minden fontosat elmondott, bemutatott pár embert. A mosogatósóknál csak én vagyok „régi” és fel kellett állnom, hogy a többiek lássák, hogy én vagyok az, meg Jeff mondta, hogy mindenki bizzon meg benne és énbennem is, bármi is legyen. Utána megkaptuk a munkáspólóinkat és pulcsinkat és James lefotózott mindenkit az idei tablóhoz. Utána Jeff és Jen is körbevezetett mindenkit a saját munkaterületén, Jeff kiosztotta nagy vonalakban, hogy mit kell majd megtanitanom az új mosogatós csapatnak. A délután hátralévő része szabadfoglalkozás volt, a lengyel és magyar csapattal ismerkedtünk, este meg a village-ben közös ismerkedős bulit szerveztek mindenkinek a Program és Kitchen staffnak. Persze szigorúan alkohol nélkül, mert a Staff Week idejére, erre a hétre, tilos bármilyen alkohol fogyasztása, amig a csapatépités és a felkészülés zajlik.
Másnap szombat reggeltől az Ed Centerbe kötelező fejtágitás volt a táborról, volt játék, plüssöket dobáltak szét (amiből kaptam egy michigania-s staff pulcsis macit) és mindenki kapott 2 buddy-t, nekünk meg menni kellett utána a konyhára dolgozni.
Jeff kb az egész betanitást rám hagyta, ő meg ment intézni a dolgait, én meg próbáltam összeszedni magamban mit hogyan kéne elmagyarázni. Mind a négyen csupa fülek voltak, mondtak nekik, hogy kérdezzenek bátran, biztos nem mondtam el mindent, nem vagyok egy tanár tipus :D Később Jeff elmondta, kiegészitett még a dolgokat, szóval tiszta lett nekik a kép.
Tegnap, vagyis vasárnap volt a szabadnapom. Lehet izélni, hogy jaj máris szabadnpom volt, pedig még csak 1 napja dolgozunk :D Az egész nyárra vasárnapokra lett kiosztva a szabadnapom, a beosztásomat majd később megirom. Tegnap online voltam délelőtt, hátha tudok beszélni pár emberrel, aztán ebédnél megdumáltuk, hogy lemegyünk a strandra. Ott sütettük magunkat, de iszonyatosan meleg volt és tűzött a nap. Tavaly asszem júliusban volt ilyen meleg itt. Aztán megint Ed Centerben voltunk, vacsora után meg a village-ben lógtunk. Zsani bement a városba és én elvileg csak azért nem fértem be még Dwayne autójába, mert túl kövér és 2 helyet foglal el a kocsiban…hát ezen olyat nevettem :D De nem is baj, mert rögtön az első napon bejutottam a városba Ray-el, Sacival és Esztivel. Vettem laptop tokot óó yeah :) Szóval város helyett hazajöttem, aztán később hazajött Eszti és jött vele az egyik lengyel csaj Agata, hivtak a village-be a többiekkel lógni, szóval együtt mentünk. Voltunk kb 15-en a porch-on, tök jó volt a hangulat még pia nélkül is, én Agatha-val és Matheus-sal dumáltam a sarokban, szóval tök jó volt.
Ma délelőtt megirtam a blogbejegyzést, délre mentem dolgozni zárásig. Nem volt valami pörgős a munka, de feldobtuk egy kis szemétszállitással. A teherautó beteg, ezért Jeff egy másikat adott nekünk, aminek a platója sokkal lejjeb van, igy nem lehetett a konténert csak úgy ráguritani. Másik mosogatós Esztivel végül ketten átszenvedtük a cuccot a platóra, aztán valahogy eltelt a maradék idő. Munkából büdösen, mocskosan, mosogatólevesen az Ed Centerbe kellett rohanni 8-ra, mert az allergiáról és a táborozókról tartottak előadást. Másfél óra után leléptem még pár emberrel… Most meg valami Girls Night van pont nálunk a Crib-ben, szóval ha hazamegyek nem fogok egyhamar elaludni :D Holnap déltől 5-ig dolgozok és az 5 órai vacsi az erdőben lesz a Steakride keretében.
Most megyek aludni, majd jelentkezek! :)
